Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

„Az alázatos munka és építkezés éve volt”

Utolsó módosítás: 2018. július 03.

Az idei az első együtt töltött év volt, amikor az Eszterházy Károly Egyetem négy campusa már igazán összehangolódott – fogalmazott dr. Liptai Kálmán az évzáró sajtótájékoztatón. Ez alkalommal a tájékoztatót a Líceum tetőteraszán tartották.

A rektor megemlítette az egyetemen futó három nagy projektet, melyek mind a pedagógusképzéshez kapcsolhatók. Együttműködési megállapodások születtek ebben a tanévben többek között a Mezőkövesdi SE-vel, a Klebelsberg Központtal, tovább erősödött a kínai kapcsolata az egyetemnek, s a cél az, hogy legalább háromszáz külföldi hallgatója legyen intézményünknek. A sport kapcsán dr. Liptai Kálmán kiemelte a bajnok női kézilabda csapatot, akik - szavai szerint -, az egész egyetem számára példát mutattak, bebizonyították azt, hogy nincs lehetetlen. Ugyancsak példamutató eredménynek tartja a borászat terén elért sikereket, többek között azt, hogy a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetnek köszönhetően immár aranyérmes borai is vannak az intézménynek. Szót ejtett azokról a területekről is, melyekben fejlődnie kell az egyetemnek, ilyen például épületeinek korszerűsítése.

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolájának igazgatója, Légrádiné Kőházi Tímea három területet emelt ki azok közül, melyekben úgy érzi, fejlődött intézményük. Elsőnek a kommunikációt említette, ennek kapcsán elmondta: nagy hangsúlyt fektetnek a szülőkkel való kapcsolattartásra, ezért az általános iskolában létrehozták a Szülők fórumát. Kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a diákok is hallassák hangjukat, s az igazgató úgy érzi, egyre jobb a kapcsolatuk a városi intézményekkel. A beiskolázást is eredményeik között említette, hiszen a Bartók téren idén szeptemberben négy osztály indulhat a megszokott három helyett, míg a Barkóczy úton 34 diák kezdheti meg egy osztályban a tanévet. Szeptembertől a Gyakorlóiskola is a Komplex Alapprogram pilotiskolájaként működik majd, s a projektben több területen is meghatározó szerepet vállaltak. Mindezek mellett élhetőbb, szebb belső teret teremtenek a diákoknak, ötletes tervekkel gazdagítják épületeiket.

Révész László, a Komplex Alapprogram szakmai vezetője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az eddigi jó gyakorlatoknak és a szakmai elhivatottságnak köszönhető az, hogy az egyetem vezetheti ezt a nagyszabású projektet. Jelenleg a pedagógusok továbbképzésén dolgoznak, de szeptembertől is folyamatos szakmai támogató rendszert biztosítanak a pilotiskolák számára. Mintegy ötven szakmai kiadványt készítettek el az elmúlt időszakban. Egy év elteltével, 2019-től még több iskolára terjesztik ki a programot.
Az alázatos munka és az építkezés éve volt az idei – jelentette ki Prokajné dr. Szilágyi Ibolya a Projekt Igazgatóság vezetője, aki beszámolt az idei jelentősebb és kisebb egyetemi projektekről is. Elárulta, hogy az intézmény jelenleg húsz uniós pályázatban vesz részt, ezek közül elsőként kiemelte azt, amelyik a duális képzések erősítését szolgálja. Ebben az évben az egyetem több épülete is napelemes rendszerrel bővült, s mint fogalmazott, ezen kívül is kiemelt szerepben van a környezettudatosság. A kisebb, ám annál fontosabb projektek között említette a határon túli kapcsolatokat erősítő, valamint a kulturális, tudományos életet támogató pályázatokat. Kiderült az is, hogy közös informatikus mérnöki képzés indítását tervezi az egyetem a linzi Johannes Kepler Egyetemmel.

Fotók: Kakuk Dániel


< Vissza