Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Az Európai Parlamentben jártak hallgatóink

Utolsó módosítás: 2018. november 02.

Az egri hallgatók közül heten vettek részt és ismerték meg jobban a brüsszeli székhelyű intézmény működését az október 14 és 16 között az Európai Parlament által meghirdetett szemináriumon.

A program, mely magába foglalt az intézménnyel ismerkedősebb szemináriumokat és gyakorlatiasabb workshopokat egyaránt, elsősorban a médiával foglalkozó vagy a területhez közel álló egyetemi hallgatókat, esetleg már a területen gyakornokoskodó fiatalokat célozta meg, és nem titkolt feladatául tűzte ki, hogy segítse munkájukat, valamint az európai és a világ híreinek pontos terjesztését. Május 26-i közelgő dátum okán a fókusz természetesen az európai parlamenti választásokon volt.

Az eszterházys fiatalok – Bartha Zsófia, Darmos János, Korim Brigitta, Kovács Bálint, Kurucz András, Mata Anita és Szabados Nóra – két másik magyar egyetemről érkező újságíró, és médiát hallgató diákkal közösen gyülekezett a budapesti reptéren, ahol Pálfy Katalin sajtóattasé várta őket, és maradt is mellettük az ezt követő két és fél napban. A hétfői nap az Európai Parlament épületének az audiovizuális és médiaszolgáltatások közvetítéséért felelős részét járták körbe, ahol olasz, francia és magyar kollégák mutatták be a sajtógyakornokok által bérmentve használható stúdiókat és Voxboxot.

A délutáni szabadprogramot és az esti vacsorát követően a keddi nap már egy szorosabb tempót diktált – ekkor az Európai Bizottság Berlaymont-ban elhelyezkedő stúdiókba tett látogatást a csoport. Ilyen stúdiókat a parlamenti épülettel ellentétben csak profi és félprofi hírügynökségek vehetnek igénybe, ám szóba kerültek mindazon felvételek is, melyeken a parlamenti eseményeket, vitákat és fórumokat rögzítik: ezek mindenki számára szabadon elérhetők és felhasználhatók az EP hivatalos oldaláról. A Berlaymont-ban működő részleg belső működését élesben is láthatták a 'Midday Briefing' néven futó sajtótájékoztatón, amin a Bizottság ismerteti a publikum számára az épp releváns fejleményeket. 

 

Az Európai Parlament tehát rengeteg lehetőséget rejt magában, az arra érdeklődők a European Youth Press oldalán (http://www.youthpress.org/) találhatnak több infót – a workshopok alkalmával 18 és 30 év közötti fiatalok teljes szállás és utazási költségét fedezi a program.

A hét eleji programsorozat rendkívül esemény-, és információdús volt, de a brüsszeli látogatás szabadabb részéről készült két kisfilm is a mozgóképes és a kommunikációs hallgatók által, melyek itt megtekinthetőek:

Videók: Szabados Nóra és Darmos János

Fotók: Darmos János és Kovács Bálint

Beszámoló: Kurucz András


< Vissza