Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Erdőjáró pályázat mobil alkalmazás fejlesztésére

Utolsó módosítás: 2017. március 06.

Az Észak Magyarországi Informatikai Klaszter együttműködésben a Földművelésügyi Minisztériummal, pályázatot ír ki felsőoktatási intézmények hallgatói, vagy alternatív programozó képzésben részt vevő fiatalok részére.

A pályázat célja olyan mobilalkalmazás ötletének kidolgozása, majd az ötlet megvalósítása, amely alkalmas az erdők látogatottságának növelésére.

Nincs megkötés a célcsoportokra, lehet széles kört megcélzó vagy meghatározott célcsoportnak szóló a megoldás.

Az alkalmazást először koncepció szinten kell kidolgozni, ez alapján választja ki a bíráló bizottság a nyertest. A győztesnek az általa kidolgozott koncepciót meg is kell valósítania, a gyakorlatban működő alkalmazás formájában, maximum 3 hónap alatt.

Az alkalmazás első éles bevezetése és használata az Északerdő Zrt. által kezelt erdőkben történik, kérjük ezt figyelembe venni az ötlet kidolgozásánál!

Részvételi feltételek:

Pályázatot nyújthat be minden olyan fiatal, aki a pályázat benyújtásának időpontjában valamelyik felsőoktatási intézmény hallgatója, vagy alternatív programozó képzésben vesz részt és vállalni tudja, hogy szakmai támogatás mellett meg is valósítja az elképzelt megoldást.

Nemcsak önálló pályázat lehetséges, maximum 2 fő együttes pályázatot is adhat be. Ilyen esetben mindkettőjüknek rendelkezniük kell hallgatói vagy felnőttképzési jogviszonnyal.

Díjazás:

A nyertes pályázó nettó 1.000.000,- azaz nettó egymillió Ft díjazásban részesül.

A pályázati koncepció 2017. március 15-ig adható be az erdojaro@infoklaszter.hu email címen. A pályázat beadásáról visszaigazolást küldünk.

Fontosabb dátumok:

A beérkező pályaművek közül bíráló bizottság választja ki a nyertest 2017.03.31-ig.

A nyertes pályázónak 2017. június 30-ig kell megvalósítania és a Google Play-re feltöltenie az alkalmazást.

A részletes pályázati kiírás és a regisztrációs űrlap az alábbi linkekről tölthető le:

Pályázati kiírás

Regisztrációs űrlap

További információk: http://infoklaszter.hu/


< Vissza