Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Idén is első lett Szabó Dávid

Utolsó módosítás: 2019. november 14.

Idén is első helyezést ért el kategóriájában hallgatónk, Szabó Dávid a Spartan Trifecta Világbajnokságon.

– Milyen verseny volt, mennyien neveztetek?

– Ahogyan 2018-ban, úgy idén is megrendezték a Spartan Trifecta Világbajnokságot Spárta városában, ahol közel 70 ország sportolói képviseltették magukat. Trifecta, tehát 3 különböző távú és akadályszámú futamról beszélhetünk, eltérő szintemelkedésű pályavezetéssel. A futamok összesített időeredménye alapján írták ki a világranglistát az adott kategóriák szerint, melyek az 'Elite' és 'Age Group' nyomvonalat foglalták magukba. Utóbbiban indultam a 2018-as évben a 18-24 éves korosztályon belül, ahol az előkelő 1. helyezést értem el.

– Milyen feladatok voltak, és számodra melyik volt a legnehezebb akadály?

– A tavalyi versenytávok során sok autentikus akadállyal találkozhattunk, mint például a sötét alagútban való futás, pajzzsal való dárdahajítás, ókori pajzsmotívumok megjegyzése a helyes szekvenciában, illetve a márványtömb cipelés, melyek közül idén csupán az utóbbi volt jelen – nagy szívfájdalmamra. Ezzel szemben viszont voltak számomra új akadályok, amelyekkel nem találkoztam még, mivel főként a nyugati régióban, illetve az Egyesült Államokban szokták alkalmazni. A klasszikus akadályok közé sorolható a majomlétra, a kötélmászás, a súlyhordás, az egyensúlygerenda, a szögesdrót alatti kúszás és a palánkmászás. Számomra a legnehezebb a súlyfelhúzás volt, a „Hercules Hoist”. A harmadik táv végén nem volt elég a fogáserősségem, így ott a 30 ismétlést végre kellett hajtanom burpee-ből.

– Milyen eredménnyel értél célba, és hogyan értékeled az elérteket?

– A Sprint, a Super és a Beast távok összesített időeredménye 04:40:22 lett, ami a tavalyi évhez és az idei 'Elite' élbolyhoz mérten egész jónak mondható. Ezzel sikerült az összes korosztályos kategóriát tekintve is a leggyorsabbnak bizonyulnom, ahogyan azt tavaly is elértem. Ha külön-külön tekintjük a versenytávokat, akkor szintén mindhármon elsőként futhattam be korosztályomat tekintve. Az év során fellépő egészségügyi problémáim dacára sikeresnek mondható a versenyszezonom, illetve maga a Trifecta Világbajnokság kimenetele is.


< Vissza