Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Idén is megválasztják az Egyetem borát

Utolsó módosítás: 2019. december 11.

Idén a Mátrából 9, Tokajból 11 és Egerből is 11 nevezés érkezett az Egyetem bora pályázatra, melyek közül kedden a szakmai zsűri borvidékenként 3-3 tételt választott.

Az elmúlt évek során is magas színvonalú borokkal pályáztak a borvidékek borosgazdái, így évről évre nehézséget okoz a választás - mesélte dr. Váczy Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem Kutatási és Fejlesztési Központjának főigazgatója a keddi, szakmai bírálat előtt. Mint elmondta, a zsűrizés kétlépcsős: a szakmai választást követően az egyetemi bírálóbizottság dönt.

– Igyekeztünk figyelembe venni, hogy milyen szempontrendszerek és üzenetek fontosak a borvidékek, borászatok szempontjából – hangsúlyozta a főigazgató. Megtudhattuk tőle azt is, hogy Mátrából fehérborok, Egerből vörösborok, míg Tokajból édesborok érkeztek a pályázatra.

Idén a szakmai zsűriben Szuromi Mihály, az Andornaktályai hegyközség elnöke a bírálóbizottság elnöként vett részt, a bírálóbizottság tagja volt Tóth Katalin borász, az Egri Borbarát Hölgyek képviseletében, Szeredi Tamás séf a Fúzió Pincebár és Pincészettől, és dr. Zsófi Zsolt, az egyetem Szőlészeti és Borászati Tanszékének vezetője.

A szakmai bírálóbizottság borvidékenként 3 tételt választott, s javaslatot tehetett a Rektor borára is. Ezekből választ a jövő héten az egyetemi bírálóbizottság, s a rektornak lehetősége lesz a kiválasztott és javasolt tételek közül választani. Dr. Váczy Kálmán kifejtette: az egyetem képzési területéről választott borok képviselik 2020-ban az egyetemet, így megjennek reprezentációs ajándékokként, protokolláris rendezvényeken, tehát számos helyre eljuthatnak.

Írta: Berán-Juhász Henrietta
Fotó: Szántó György


< Vissza