Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Könyvhét a könyvtárak összefogásával

Utolsó módosítás: 2018. június 04.

Idén is a város három nagy könyvtára: a Főegyházmegyei Könyvtár, az Eszterházy Károly Egyetem Titttel Pál Könyvtára és a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szervezi közösen a 89. Ünnepi Könyvhetet és a 17. Gyermek Könyvnapokat.

A három szervező könyvtár képviselői hétfőn reggel a Líceumban tájékoztatták a résztvevőket tervezett programjaikról. A Főegyházmegyei Könyvtár igazgatója, Balogh Ferenc elmondta: a rendezvény megnyitója a már megszokott helyen, az Eszterházy téren lesz június 7-én, csütörtökön 16 órától. Köszöntőt mond Ternyák Csaba érsek, Habis László polgármester, Liptai Kálmán rektor, s a Könyvhetet Lackfi János József Attila-díjas költő, író nyitja meg, koncertet ad a Gajdos zenekar. A megnyitót követően 17 órától az Érseki Palotában Mihalik Béla könyvbemutatójára várják az érdeklődőket. Programjaik sorából kiemelte Löffler Erzsébet, a Főegyházmegyei Levéltár igazgatójának kötetbemutatóit az Eszterházy téren, valamint a június 9-ei, szombati „Segítség, megnősültem!" programot, melyen a darab rendezője, Sebestyén Elemér, s szereplője, Pindroch Csaba színész is jelen lesz.

Tőzsér Istvánné Géczi Andrea, a megyei könyvtár igazgatója a tájékoztatón úgy fogalmazott: nagyon nagy dolog, hogy a Könyvhét szervezésében összefognak a város könyvtárai. Elmondta: a Könyvhét természetesen ezúttal is az új könyvekről szól majd, bemutatják azokat az Eszterházy téren a helyi könyvesboltok, ám számos kiegészítő programra is várják az érdeklődőket a helyi bibliotékák szervezésében. Igyekeztek a legtöbb rendezvényt kivinni az Eszterházy térre. Az egyik ilyen programelemet ki is emelte az igazgató: az Irodalmi zöldszigetet, mellyel a környezettudatosságot szeretnék középpontba helyezni. Kelemenné Csuhay Zsuzsanna igazgatóhelyettes részletesen ismertette a Bródy kínálatát. Számos könyvbemutató és rendezvény – minden korosztály számára – várható egészen június 11-ig a Bródy szervezésében is.

Oszlánczi Krisztina, a Tittel Pál Könyvtár igazgatója kiemelte: az egyetem könyvtáraként fontosnak tartják, hogy a következő generációt, vagyis általános- és középiskolai diákokat is megszólítsák programjaikkal. Az egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézete június 8-án 10 órától például Mikkamakka-napot szervez a gyermekeknek, de aznap 11 órától honlapjukat, a tantrend.hu-t is bemutatják az Eszterházy téren. Programjaikon az érdeklődők megismerkedhetnek a titkosírás rejtelmeivel vagy akár a Tittel Esten pénteken 17 órától a Tittel Pál Könyvtárban a Csillagok Háborúja mitikus képeivel is.
Nagy Andor, a Líceum Kiadó vezetője is bemutatta könyvheti kínálatukat: az egyetem oktatóinak és kutatóinak új tudományos, ismeretterjesztő köteteit felfedezhetik az Eszterházy téren az érdeklődők, s a Könyvhét ideje alatt húsz százalékos kedvezménnyel akár meg is vásárolhatják azokat.

A megnyitó programját és a teljes programkínálatot itt találja.

Fotók: Szántó György


< Vissza