Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Sikeres volt a Junior Akadémiai Klub első előadása

Utolsó módosítás: 2017. április 20.

Nagy érdeklődés kísérte Magyarország első Junior Akadémiai Klubjának alakuló előadását, melyen Horkai Zoltán Farkasok a Kárpát-medencében és Magyarországon címmel tartott előadást. A helyszínen 240 fős lelkes nézőközönség volt jelen, a Facebook-on történő élő közvetítést pedig 190 érdeklődő követte nyomon.

Az alakuló ülést Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita, a Károly Róbert Akadémiai Klub elnöke nyitotta meg, majd Dr. Roósz András akadémikus, az MTA-MAB elnökének köszöntő gondolatai után Dr. Bujdosó Zoltán Campusigazgató üdvözölte a nagyszámú hallgatóságot. Akadémikus úr kiemelkedő jelentőségűnek ítélte meg a Junior Akadémiai Klub megalakulását, hiszen nagyon fontos, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban kerüljenek kapcsolatba az ő szintjükön a tudományos élettel, a különböző tudományágakkal, szélesítsük az érdeklődési körüket és felkeltsük bennük a tudás iránti szeretetet és vágyat és megszeressék azt.

Horkai Zoltán, a Horkai Animal Training Center alapítója és vezető trénere által tartott rendkívül élvezetes előadás és a két élő farkas jelenléte egyaránt lenyűgözte a hallgatóságot. Nagyon jó hangulat alakult ki és az előadás során feltett kérdéseket a gyerekek egymással versengve válaszolták meg. Lehetőség nyílt a farkasokkal való közelebbi ismerkedésre (simogatásra), közben pedig a gyerekek saját kérdéseiket is feltehették az előadónak. Az élő farkasokkal való személyes érintkezés élménye mellett nagyon sok érdekes információt hallhattak a résztvevők a farkasok életéről, viselkedési szokásairól és reméljük ők már más szemmel fognak tekinteni ezekre a csodálatos állatokra.

Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita
Károly Róbert Akadémiai Klub klubtanácsának elnöke


< Vissza