Cím: H-3300 Eger, Eszterházy tér 1.; Postacím: 3301 Eger, Pf.: 43.; Tel.: +36 36 / 520 400

Kiváló tanárokat és edzőket díjaztak

Utolsó módosítás: 2015. március 19.

Dr. Király Sándor a MOL Tehetséggondozásért Díjat vehetett át a Budapest Music Centerben.

A MOL Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket, és a velük foglalkozó pedagógusokat. Eddig több mint 60 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült a MOL Tehetséggondozásért Díjban, amelyet azok a pedagógusok kapnak meg, akik jó eredményeket értek el több évtizedes munkájuk során, és akiket környezetük emberileg és szakmailag is példaként szeretne a fiataloknak felmutatni.
A 2014-ben beérkezett közel 400 jelölt közül a kuratórium választotta ki azt a három művész tanárt, három természettudományos szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Tehetséggondozásért Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés: a díjjal 500.000 Ft tiszteletdíj jár. Ezek a tanárok és edzők munkájukkal, áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették már.
„Felfedezni egy gyermekben a tehetséget, majd elindítani őt az úton, amely során tehetsége kibontakozhat, felelősségteljes feladat. A ma elismert pedagógusok, edzők nemcsak meglátják a fiatalokban rejlő kivételes képességet, de inspirálják és kitartásra is ösztönzik őket. Minden szülő azt szeretné, ha ilyen kiváló pedagógusok oktatnák gyermeküket. Örömömre szolgál, hogy a MOL Tehetséggondozásért Díjjal elismerhetjük ezen tanárok és edzők áldozatos munkáját" – mondta Ferencz I. Szabolcs, a MOL Társasági Kapcsolatok ügyvezető igazgatója, az Új Európa Alapítvány kurátora.

A 2014. évi MOL Tehetséggondozásért Díjat olyan kiváló tanárok vehették át, mint Bernhardt Andrásné hegedűtanár (Jászberény), Dr. Király Sándor informatika tanár (Eger) Kothencz Melinda, oboaművész-tanár (Pécs), Lengyel Lászlóné matematika-kémiatanár (Nádudvar), Szalay József vizuális nevelés tanár (Budapest) és Udvardi Imre fizika-csillagászat tanár (Budapest). A sportszakemberek között Kissné Oroszi Edit sportlövő mesteredző (Budapest), Martinkó Gábor kajak-kenu edző (Budapest) és Szabó Krisztián, gyorskorcsolya edző (Szeged) részesült az elismerésben.
A díjakat Baán László a Szépművészeti Múzeum és az MNG főigazgatója, az Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardozó, valamint Ónodi Eszter, a Katona József színház művésze, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete adták át.
A díjátadót követően rövid koncertet adtak azok a fiatal zenészek, akiket korábban a MOL Tehetségtámogató Program pályázata segített hangszervásárláshoz vagy utazáshoz és egyben tavaly a Virtuózok komoly zenei televíziós versenyben sikerrel szerepeltek, közöttük Boros Misi zongorista, aki a kicsinyek korcsoportjának győztese volt.

Az Új Európa Alapítvány cikke alapján


< Vissza